诗篇 137

1Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk. 2A fûzfákra, közepette, [oda] függesztettük hárfáinkat, 3Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, [mondván]: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül! 4Hogyan énekelnõk az Úrnak énekét idegen földön?! 5Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem! 6Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének! 7Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig! 8Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk! 9Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!