भजन संहिता 141
1Dávid zsoltára. &Uram! hívlak téged: siess én hozzám; figyelmezz szavamra, mikor hívlak téged. 2Mint jóillatú füst jusson elõdbe imádságom, [s] kezem felemelése estvéli áldozat [legyen.] 3Tégy Uram závárt az én szájamra; õriztessed az én ajkaim nyílását! 4Ne engedd szívemet rosszra hajlani, hogy istentelenül ne cselekedjem a gonosztevõ emberekkel egybe; és ne egyem azoknak kedvelt ételébõl! 5Ha igaz fedd engem: jól van az; ha dorgál engem: mintha fejem kenné. Nem vonakodik fejem, sõt még imádkozom is értök nyavalyájokban. 6Ha sziklához paskoltatnak az õ bíráik, akkor hallgatják az én beszédeimet, mert gyönyörûségesek. 7Mint a ki a földet vágja és hányja, úgy szóratnak szét csontjaik a Seol torkában. 8De az én szemeim, Uram Isten, rajtad csüggenek; hozzád folyamodom: ne oltsd el életemet! 9Õrizz meg a tõrtõl, a mit elém hánytak, és a gonosztevõknek hálóitól! 10Essenek az álnokok saját tõreikbe; míg én egyben általmegyek!