Luke 17

1Monda pedig a tanítványoknak: Lehetetlen dolog, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, a ki által esnek. 2Jobb annak, ha egy malomkövet vetnek a nyakába, és ha a tengerbe vettetik, hogynem mint egyet e kicsinyek közül megbotránkoztasson. 3Õrizzétek meg magatokat: ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, dorgáld meg õt; és ha megtér, bocsáss meg néki. 4És ha egy napon hétszer vétkezik ellened, és egy napon hétszer te hozzád tér, mondván: Megbántam; megbocsáss néki. 5És mondának az apostolok az Úrnak: Növeljed a mi hitünket! 6Monda pedig az Úr: Ha annyi hitetek volna, mint a mustármag, ezt mondanátok ím ez eperfának: Szakadj ki gyökerestõl, és plántáltassál a tengerbe; és engede néktek. 7Kicsoda pedig ti közületek az, a ki, ha egy szolgája van, és az szánt vagy legeltet, tüstént azt mondja annak, mihelyt a mezõrõl megjõ: Jer elõ, ülj asztalhoz? 8Sõt nem ezt mondja-e néki: Készíts vacsorámra valót, és felövezvén magadat, szolgálj nékem, míg én eszem és iszom; és azután egyél és igyál te? 9Avagy megköszöni-é annak a szolgának, hogy azt mívelte, a mit néki parancsolt? Nem gondolom. 10Ezenképen ti is, ha mindazokat megcselekedtétek, a mik néktek parancsoltattak, mondjátok, hogy: Haszontalan szolgák vagyunk; mert a mit kötelesek voltunk cselekedni, azt cselekedtük. 11És lõn, mikor útban vala Jeruzsálem felé, hogy õ Samariának és Galileának közepette méne által. 12És mikor egy faluba beméne, jöve elébe tíz bélpoklos férfi, kik távol megállának: 13És felemelék szavokat, mondván: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! 14És mikor õket látta, monda nékik: Elmenvén mutassátok meg magatokat a papoknak. És lõn, hogy míg odamenének, megtisztulának. 15Egy pedig õ közülök, mikor látta, hogy meggyógyult, visszatére, dicsõítvén az Istent nagy szóval; 16És arczczal leborula az õ lábainál hálákat adván néki: és az Samariabeli vala. 17Felelvén pedig Jézus, monda: Avagy nem tízen tisztulának-é meg? A kilencze pedig hol van? 18Nem találkoztak a kik visszatértek volna dicsõséget adni az Istennek, csak ez az idegen? 19És monda néki: Kelj föl, és menj el: a te hited téged megtartott. 20Megkérdeztetvén pedig a farizeusoktól, mikor jõ el az Isten országa, felele nékik és monda: Az Isten országa nem szemmel láthatólag jõ el. 21Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott [van]; mert ímé az Isten országa ti bennetek van. 22Monda pedig a tanítványoknak: Eljõ az idõ, mikor kívántok látni egyet az ember Fiának napjai közül, és nem láttok. 23És mondják majd néktek: Ímé itt, vagy: Ímé amott [van]; de ne menjetek el, és ne kövessétek: 24Mert miként a felvillanó villámlás az ég aljától az ég aljáig fénylik; úgy lesz az embernek Fia is az õ napján. 25De elõbb sokat kell néki szenvednie és megvettetnie e nemzetségtõl. 26És miként a Noé napjaiban lett, úgy lesz az ember Fiának napjaiban is. 27Ettek, ittak, házasodtak, férjhezmentek mindama napig, a melyen Noé a bárkába beméne, és eljöve az özönvíz, és mindeneket elveszte. 28Hasonlóképen mint a Lót napjaiban is lett; ettek, ittak, vettek, adtak, ültettek, építettek; 29De a mely napon kiment Lót Sodomából, tûz és kénkõ esett az égbõl, és mindenkit elvesztett: 30Ezenképen lesz azon a napon, melyen az embernek Fia megjelenik. 31Az nap, a ki a háztetõn lesz, és az õ holmija a házban, ne szálljon le, hogy elvigye; és a ki a mezõn, azonképen ne forduljon hátra. 32Emlékezzetek Lót feleségére! 33Valaki igyekezik az õ életét megtartani, elveszti azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti azt. 34Mondom néktek, azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban; az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik. 35Két asszony õröl együtt; az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik. 36Ketten lesznek a mezõn; az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik. 37És felelvén, mondának néki: Hol, Uram? Õ pedig monda nékik: a hol a test, oda gyûlnek a saskeselyûk.