Luke 10

1Ezek után pedig rendele az Úr másokat is, hetvenet, és elküldé azokat kettõnként az õ orczája elõtt, minden városba és helyre, a hová õ menendõ vala. 2Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az õ aratásába. 3Menjetek el: Ímé én elbocsátlak titeket, mint bárányokat a farkasok közé. 4Ne hordozzatok erszényt, se táskát, se sarut; és az úton senkit ne köszöntsetek. 5Valamely házba bementek, elõször ezt mondjátok: Békesség e háznak! 6És ha lesz ott valaki békességnek fia, a ti békességtek azon marad; ha nem, ti reátok tér vissza. 7Ugyanazon házban maradjatok pedig, azt evén és iván, a mit õk [adnak]: mert méltó a munkás az õ jutalmára. Ne járjatok házról-házra. 8És valamely városba bementek, és befogadnak titeket, azt egyétek, a mit elõtökbe adnak: 9És gyógyítsátok a betegeket, a kik ott lesznek, és mondjátok nékik: Elközelített hozzátok az Isten országa. 10Valamely városba pedig bementek, és titeket be nem fogadnak, annak utczáira kimenvén, ezt mondjátok: 11Még a port is, a mely reánk ragadt a ti várostokból, itt köztetek letöröljük; mindazáltal ez legyen tudtotokra, hogy az Isten országa elközelített hozzátok. 12Mondom pedig néktek, hogy a Sodomabeliek állapota tûrhetõbb lesz ama napon, hogynem azé a városé. 13Jaj néked Korazin! Jaj néked Bethsaida! mert ha Tírusban és Sídonban lettek volna azok a csodák, melyek te benned lõnek, régen zsákban és hamuban ülve megtértek volna. 14Hanem Tírusnak és Sídonnak tûrhetõbb lesz állapota az ítéletkor, hogynem néktek. 15És te Kapernaum, mely mind az égig felmagasztaltattál, a pokolig fogsz lealáztatni. 16A ki titeket hallgat, engem hallgat, és a ki titeket megvet, engem vet meg; és a ki engem vet meg, azt veti meg, a ki engem elküldött. 17Visszatére pedig a hetven [tanítvány] örömmel, mondván: Uram, még az ördögök is engednek nékünk a te neved által! 18Õ pedig monda nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égbõl. 19Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek. 20De azon ne örüljetek, hogy a lelkek néktek engednek; hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben. 21Azon órában örvendeze Jézus lelkében, és monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elõl, és a kisdedeknek megjelentetted. Igen, Atyám, mert így volt kedves te elõtted. 22Mindent nékem adott az én Atyám: és senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak az Atya; és kicsoda az Atya, hanem [csak] a Fiú, és a kinek a Fiú akarja megjelenteni. 23És a tanítványokhoz fordulván, monda õ magoknak: Boldog szemek, a melyek látják azokat, a melyeket ti láttok. 24Mert mondom néktek, hogy sok próféta és király kívánta látni, a miket ti láttok, de nem látták; és hallani, a miket hallotok, de nem hallották. 25És ímé egy törvénytudó felkele, kísértvén õt, és mondván: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem? 26Õ pedig monda annak: A törvényben mi van megírva? mint olvasod? 27Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl és teljes lelkedbõl és minden erõdbõl és teljes elmédbõl; és a te felebarátodat, mint magadat. 28Monda pedig annak: Jól felelél; ezt cselekedd, és élsz. 29Az pedig igazolni akarván magát, monda Jézusnak: De ki az én felebarátom? 30Jézus pedig felelvén, monda: Egy ember megy vala alá Jeruzsálembõl Jerikóba, és rablók [kezé]be esék, a kik azt kifosztván és megsebesítvén, elmenének, és ott hagyák félholtan. 31Történet szerint pedig megy vala alá azon az úton egy pap, a ki azt látván, elkerülé. 32Hasonlóképen egy Lévita is, mikor arra a helyre ment, és [azt] látta, elkerülé. 33Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, a hol az vala: és mikor azt látta, könyörületességre indula. 34És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az õ tulajdon barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé néki. 35Másnap pedig elmenõben két pénzt kivévén, adá a gazdának, és monda néki: Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom néked. 36E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, a ki a rablók [kezébe] esett? 37Az pedig monda: Az, a ki könyörült rajta. Monda azért néki Jézus: Eredj el, és te [is] a képen cselekedjél. 38Lõn pedig, mikor az úton menének, hogy õ beméne egy faluba; egy Mártha nevû asszony pedig befogadá õt házába. 39És ennek vala egy Mária nevezetû testvére, ki is Jézus lábainál leülvén, hallgatja vala az õ beszédét. 40Mártha pedig foglalatos volt a szüntelen való szolgálatban; elõállván azért, monda: Uram, nincs-é arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott engem, hogy szolgáljak? Mondjad azért néki, hogy segítsen nékem. 41Felelvén pedig, monda néki Jézus: Mártha, Mártha, szorgalmas vagy és sokra igyekezel: 42De egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik õ tõle.