Job 32

1Miután ez a három ember megszünt vala felelni Jóbnak, mivel õ igaz vala önmaga elõtt: 2Haragra gerjede Elihu, a Barakeél fia, a ki Búztól való vala, a Rám nemzetségébõl. Jób ellen gerjedt föl haragja, mivel az igazabbnak tartotta magát Istennél. 3De felgerjedt haragja az õ három barátja ellen is, mivelhogy nem találják vala el a feleletet, mégis kárhoztatják vala Jóbot. 4Elihu azonban várakozott a Jóbbal való beszéddel, mert amazok öregebbek valának õ nála. 5De mikor látta Elihu, hogy nincs felelet a három férfiú szájában, akkor gerjede föl az õ haragja. 6És felele a Búztól való Elihu, Barakeél fia, és monda: Napjaimra nézve én még csekély vagyok, ti pedig élemedett emberek, azért tartózkodtam és féltem tudatni veletek véleményemet. 7Gondoltam: Hadd szóljanak a napok; és hadd hirdessen bölcseséget az évek sokasága! 8Pedig a lélek az az emberben és a Mindenható lehellése, a mi értelmet ad néki! 9Nem a nagyok a bölcsek, és nem a vének értik az ítéletet. 10Azt mondom azért: Hallgass reám, hadd tudassam én is véleményemet! 11Ímé, én végig vártam beszédeiteket, figyeltem, a míg okoskodtatok, a míg szavakat keresgéltetek. 12Igen ügyeltem reátok és ímé, Jóbot egyikõtök sem czáfolá meg, sem beszédére meg nem felelt. 13Ne mondjátok azt: Bölcseségre találtunk, Isten gyõzheti meg õt és nem ember! 14Mivel én ellenem nem intézett beszédet, nem is a ti beszédeitekkel válaszolok hát néki. 15Megzavarodának és nem feleltek többé; kifogyott belõlök a szó. 16Vártam, de nem szóltak, csak álltak és nem feleltek többé. 17Hadd feleljek hát én is magamért, hadd tudassam én is véleményemet! 18Mert tele vagyok beszéddel; unszolgat engem a bennem levõ lélek. 19Ímé, bensõm olyan, mint az [új] bor, a melynek nyílása nincsen; miként az új tömlõk, [csaknem] szétszakad. 20Szólok tehát, hogy levegõhöz jussak; felnyitom ajkaimat, és felelek. 21Nem leszek személyválogató senki iránt; nem hizelkedem egy embernek sem; 22Mert én hizelkedni nem tudok; könnyen elszólíthatna engem a teremtõm!