Job 37

1Halljátok meg figyelmetesen az õ hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az õ szájából kijön! 2Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig. 3Utána hang zendül, az õ fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült. 4Isten az õ szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük. 5Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esõnek és a zuhogó zápornak: [Szakadjatok]. 6Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az õ mûve. 7Akkor a vadállat az õ tanyájára húzódik, és az õ barlangjában marad. 8Rejtekébõl elõjön a vihar, és az északi szelektõl a fagy. 9Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége. 10Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az õ villáma. 11És az köröskörül forog az õ vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén. 12Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt. 13Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit. 14Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az õ felhõjének villáma? 15Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhõk, [vagy] a tökéletes tudásnak csudáit [érted-é?] 16Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltõl? 17Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör? 18Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk. 19Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna! 20Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át [rajta] és kiderül. 21Észak felõl arany[színû világosság] támad, Isten körül félelmetes dicsõség. 22Mindenható! Nem foghatjuk meg õt; nagy az õ hatalma és ítélõ ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja. 23Azért rettegjék õt az emberek; a [kevély] bölcsek közül nem lát õ egyet sem.