Job 17

1Még mindig csúfot ûznek belõlem! Szemem az õ patvarkodásuk között virraszt. 2Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; [különben] ki csap velem kezet? 3Minthogy az õ szívöket elzártad az értelem elõl, azért nem is magasztalhatod fel õket. 4A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak. 5Példabeszéddé tõn engem a népek elõtt, és ijesztõvé lettem elõttök. 6A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék. 7Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad. 8Ám az igaz kitart az õ útján, és a tiszta kezû ember még erõsebbé lesz. 9Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jõjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek. 10Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának. 11Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz. 12Ha reménykedem is, a sír [már] az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat. 13A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném. 14Hol tehát az én reménységem, ki törõdik az én reménységemmel? 15Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.