Jeremiah 2

1Majd szóla az Úr nékem, mondván: 2Menj el, és kiálts Jeruzsálem füleibe, mondván: Ezt mondja az Úr: Emlékezem reád gyermekkorod ragaszkodására, mátkaságod szeretetére, a mikor követtél engem a pusztában, a [még] be nem vetett földön. 3Szent volt Izráel az Úrnak, az õ termésének zsengéje; a kik emésztik vala õt, mind vétkeznek vala, veszedelem támada rájok, azt mondja az Úr. 4Halljátok meg az Úr szavát, Jákób háza és Izráel házának minden nemzetsége. 5Így szól az Úr: Micsoda hamisságot találtak bennem a ti atyáitok, hogy elidegenedtek tõlem, és hiábavalóság után jártak, és hiábavalókká lettek? 6Még csak azt sem mondták: Hol van az Úr, a ki felhozott minket Égyiptom földérõl, a ki vezérelt minket a pusztában, a kietlen és járatlan földön, a szomjúságnak és a halál árnyékának földén, a melyen nem vonult át ember, és a hol halandó nem lakott? 7És bevittelek titeket a bõség földébe, hogy annak gyümölcseivel és javaival éljetek; és bementetek, és megfertõztettétek az én földemet, és az én örökségemet útálatossá tevétek. 8A papok nem mondták: Hol van az Úr? A törvény magyarázói nem ismertek engem, és a pásztorok hûtelenekké lettek hozzám, a próféták pedig a Baál által prófétáltak, és azok után jártak, a kik tehetetlenek. 9Azért még perbe szállok veletek, mondja az Úr, és perelni fogok a ti fiaitok fiaival [is!] 10Menjetek csak át a Kittim szigeteire, és lássátok meg; és küldjetek Kédárba is és szorgalmasan vizsgálódjatok, és lássátok meg, ha volt-é [ott] ehhez hasonló? 11Ha cserélt-é valamely nemzet isteneket? noha azok nem istenek. Az én népem pedig felcserélte az õ dicsõségét tehetetlenséggel! 12Álmélkodjatok ezen, oh egek, és borzadjatok és rémüljetek meg igen! azt mondja az Úr. 13Mert kettõs gonoszságot követett el az én népem: Elhagytak engem, az élõ vizek forrását, hogy kútakat ássanak magoknak; [és] repedezett kútakat [ástak,] a melyek nem tartják a vizet. 14Szolga-é Izráel, a vagy otthon szülött-é õ? Miért lett prédává? 15Oroszlánok ordítanak reá, megeresztik hangjokat, és sivataggá teszik földjét; városai szétromboltatnak, lakatlanok. 16Nóf és Tahpan fiai is betörik koponyádat. 17Vajjon nem te szerezted-é ezt magadnak? Elhagytad az Urat, a te Istenedet, a mikor vezérelt téged az úton! 18Most is mi dolgod van néked Égyiptom útjával? Hogy Nilus-vizet igyál? Vagy mi dolgod van néked Assúr útjával? Hogy a folyam vizét igyad? 19A magad gonoszsága fenyít meg téged, és a te elpártolásod büntet meg téged. Tudd meg hát és lásd meg: mily gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, és hogy nem félsz engemet, ezt mondja az Úr, a Seregeknek Ura. 20Bizony régóta széttörtem a te igádat, és letéptem köteleidet, és azt mondtad: Nem leszek rabszolga; mindamellett minden magas halmon és minden lombos fa alatt bujkálsz vala te, mint egy parázna. 21Pedig én úgy plántállak vala el téged, mint nemes szõlõvesszõt, mindenestõl hûséges magot: mimódon változtál hát nékem idegen szõlõtõnek fattyú hajtásává? 22Még ha lúgban mosakodnál is, vagy szappanodat megsokasítanád is, feljegyezve marad a te álnokságod elõttem, mondja az Úr Isten. 23Mimódon mondhatnád: Nem undokíttattam meg, nem jártam a Baálok után?! Lásd meg a te útadat a völgyben, ismerd meg csak: mit cselekedtél! Gyorslábú kancza-teve, a mely ide-oda futkos útain. 24Pusztához szokott nõstény vadszamár, a mely érzékiségének kívánságában levegõ után kapkod. Gerjedelmét kicsoda csillapíthatja le? Senki ne fáraszsza magát, a ki ezt keresi, megtalálja ezt a maga hónapjában. 25Tartóztasd meg lábadat a mezítelenségtõl, és torkodat a szomjúságtól! És te azt mondod: Hiába, nem [lehet]! mert idegeneket szeretek, és utánok járok. 26A miképen megszégyenül a tolvaj, ha rajtakapják, akképen szégyenül meg Izráel háza: õ maga, az õ királyai, fejedelmei, papjai és prófétái, 27A kik azt mondják a fának: Te vagy az én atyám! a kõnek pedig: Te szûltél engem! Bizony háttal fordulnak felém és nem arczczal, de nyomorúságuk idején azt mondják majd: Kelj föl és szabadíts meg minket! 28De hol vannak a te isteneid, a melyeket magadnak készítél? Keljenek fel, ha megszabadíthatnak téged a te nyomorúságod idején; hiszen annyi istened volt, oh Júda, a hány városod! 29Miért perlekedtek velem? Mindnyájan hûtelenekké lettetek hozzám, mondja az Úr. 30Hiába ostoroztam fiaitokat, a fenyítés nem fogott rajtok; fegyveretek úgy emésztette prófétáitokat, mint pusztító oroszlán. 31Oh te nemzetség! Lásd meg az Úr dolgát! A puszta voltam-é én Izráelnek, avagy a setétség földje? Miért mondotta az én népem: Szabadok vagyunk, nem megyünk többé hozzád! 32Vajjon elfelejtkezik-é a lány az õ ékszereirõl; a menyasszony az õ nyaklánczairól? Az én népem pedig számtalan napokon elfelejtett engem! 33Mit szépíted a te útadat, hogy te szeretetet keresel; holott még a gonoszokat is tanítod a te útaidra! 34Még ruháid szélén is található szegény, ártatlan emberek vére, nem [azért, hogy] betörésen kaptad õket, hanem mindamazokért! 35És azt mondod: Bizonyára ártatlan vagyok, hiszen elfordult tõlem az õ haragja! Ímé, én törvénybe szállok veled, mivelhogy azt mondod: Nem vétkeztem! 36Mit futkosol oly igen, változtatván útadat? Égyiptom miatt is megszégyenülsz, a mint megszégyenültél Assúr miatt. 37Még ettõl is elszakadsz s kezeidet fejedre [kulcsolod,] mert útálja az Úr a te bizodalmasaidat, és nem leszel velök szerencsés.