Genesis 22

1És lõn ezeknek utána, az Isten megkisérté Ábrahámot, és monda néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok. 2És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égõ áldozatul a hegyek közûl egyen, a melyet mondándok néked. 3Felkele azért Ábrahám jó reggel, és megnyergelé az õ szamarát, és maga mellé vevé két szolgáját, és az õ fiát Izsákot, és fát hasogatott az égõ áldozathoz. Akkor felkele és elindula a helyre, melyet néki az Isten mondott vala. 4Harmadnapon felemelé az õ szemeit Ábrahám, és látá a helyet messzirõl. 5És monda Ábrahám az õ szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig és ez a gyermek elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok. 6Vevé azért Ábrahám az égõ áldozathoz való fákat, és feltevé az õ fiára Izsákra, õ maga pedig kezébe vevé a tüzet, és a kést, és mennek vala ketten együtt. 7És szóla Izsák Ábrahámhoz az õ atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol vagyok, fiam. És monda [Izsák:] Ímhol van a tûz és a fa; de hol van az égõ áldozatra való bárány? 8És monda Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az égõ áldozatra való bárányról, fiam; és mennek vala ketten együtt. 9Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten néki mondott vala, megépíté ott Ábrahám az oltárt, és reá raká a fát, és megkötözé Izsákot az õ fiát, és feltevé az oltárra, a fa-rakás tetejére. 10És kinyújtá Ábrahám az õ kezét és vevé a kést, hogy levágja az õ fiát. 11Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égbõl, és monda: Ábrahám! Ábrahám! Õ pedig felele: Ímhol vagyok. 12És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd õt: mert most már tudom, hogy istenfélõ vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem. 13És felemelé Ábrahám az õ szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égõ áldozatul az õ fia helyett. 14És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés. 15És kiálta az Úrnak Angyala Ábrahámnak másodszor is az égbõl. 16És monda: Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek: 17Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bõségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az õ ellenségeinek kapuját. 18És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek. 19Megtére azért Ábrahám az õ szolgáihoz, és felkelének és együtt elmenének Beérsebába, mert lakozék Ábrahám Beérsebában. 20És lõn ezeknek utánna, hírt hozának Ábrahámnak mondván: Ímé Milkha is szûlt fiakat Nákhornak, a te atyádfiának: 21Úzt az õ elsõszülöttét, és Búzt annak testvérét, és Kemuélt Arámnak atyját. 22És Keszedet, Házót, Pildást, Jidláfot és Bethuélt. 23Bethuél pedig nemzé Rebekát. Ezt a nyolczat szûlé Milkha Nákhornak az Ábrahám atyjafiának. 24Az õ ágyasa is, kinek neve Reuma [vala], szûlé néki Tebáhot, Gakhámot, Thakhást és Mahákhát.