1 Kings 17

1És szóla Thesbites Illés, a Gileád lakói közül, Akhábnak: Él az Úr, az Izráel Istene, a ki elõtt állok, hogy ez esztendõkben sem harmat, sem esõ nem lészen; hanem csak az én beszédem szerint. 2És lõn az Úrnak beszéde õ hozzá, mondván: 3Menj el innét, és menj napkelet felé, és rejtezzél el a Kérith patakja mellett, mely a Jordán felé [folyik.] 4És a patakból lesz néked italod; a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy tápláljanak téged ott. 5Elméne azért, és az Úrnak beszéde szerint cselekedék; és elméne és leüle a Kérith patakja mellett, a mely a Jordán felé [folyik.] 6És a hollók hoztak néki kenyeret és húst reggel és este, és a patakból ivott. 7És lõn néhány nap múlva, hogy kiszáradt a patak; mert nem volt esõ a földre. 8És lõn az Úrnak beszéde õ hozzá, mondván: 9Kelj fel, és menj el Sareptába, a mely Sídonhoz tartozik, és légy ott; ímé megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad. 10És felkelvén, elméne Sareptába, és mikor a város kapujához érkezett, ímé egy özvegyasszony volt ott, a ki fát szedegetett, és megszólítván azt, monda néki: Hozz, kérlek, egy kevés vizet nékem valami edényben, hogy igyam. 11De mikor az elment, hogy [vizet] hozzon, utána kiáltott, és monda néki: Hozz, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben. 12Az pedig monda: Él az Úr, a te Istened, hogy nincs semmi [sült] kenyerem, csak egy marok lisztecském van a vékában, és egy kevés olajom a korsóban, és most egy kis fát szedegetek, és haza megyek, és megkészítem azt magamnak és az én fiamnak, hogy megegyük és azután meghaljunk. 13Monda pedig néki Illés: Ne félj, menj el, cselekedjél a te beszéded szerint; de mindazáltal nékem süss abból elõször egy kis pogácsát, és hozd ide; magadnak és a te fiadnak pedig azután süss; 14Mert azt mondja az Úr, Izráel Istene, hogy sem a vékabeli liszt el nem fogy, sem a korsóbeli olaj meg nem kevesül addig, míg az Úr esõt ád a földnek színére. 15És õ elméne, és az Illés beszéde szerint cselekedék, és evék mind õ, mind amaz, mind annak háznépe, naponként. 16A vékabeli liszt nem fogyott el, sem pedig a korsóbeli olaj nem kevesült meg, az Úrnak beszéde szerint, a melyet szólott Illés által. 17És lõn ezek után, hogy megbetegedék a ház gazdasszonyának fia, és az õ betegsége felette nagy vala, annyira, hogy már a lélekzete is elállott. 18Monda azért Illésnek: Mit vétettem ellened, Istennek embere? Azért jöttél hozzám, hogy eszembe juttassad álnokságomat, és megöljed az én fiamat? 19És monda néki: Add ide a te fiadat. És õ elvevé azt az õ kebelérõl, és felvivé a felházba, a melyben õ lakik vala, és az õ ágyára fekteté. 20Akkor kiálta az Úrhoz, és monda: Én Uram, Istenem, nyomorúságot hozol erre az özvegyre is, a kinél én lakom, hogy az õ fiát megölöd? 21És ráborult háromszor a gyermekre, és felkiáltott az Úrhoz, mondván: Én Uram, Istenem, térítsd vissza e gyermek lelkét õ belé! 22És meghallgatta az Úr Illés szavát, és megtért a gyermekbe a lélek, és megélede. 23És felvévén Illés a gyermeket, alávivé õt a felházból a házba, és adá õt az õ anyjának, és monda Illés: Lássad, él a te fiad! 24És monda az asszony Illésnek: Most tudtam meg, hogy te Isten embere vagy, és hogy az Úrnak beszéde a te ajkadon: igazság.