Deuteronomy 2

1Annakutána megfordulánk, és indulánk a pusztába a Veres tenger felé, a miképen szólott vala nékem az Úr, és kerülgettük a Szeir hegyét sok ideig. 2De szóla az Úr nékem, mondván: 3Elég már e hegyet kerülgetnetek, forduljatok észak felé. 4Parancsolj azért a népnek, mondván: Mikor általmentek a ti atyátokfiainak, az Ézsaú fiainak határán, a kik Szeirben lakoznak: jóllehet félnek tõletek, mindazáltal igen vigyázzatok! 5Ne ingereljétek õket, mert nem adok az õ földjükbõl néktek egy talpalatnyit sem; mert Ézsaúnak adtam a Szeir hegyét örökségül. 6Pénzen vásároljatok tõlük enni valót, hogy egyetek, és vizet is pénzen vegyetek tõlük, hogy igyatok, 7Mert az Úr, a te Istened megáldott téged a te kezednek minden munkájában; tudja, hogy e nagy pusztaságon jársz; immár negyven esztendeje veled van az Úr, a te Istened; nem szûkölködtél semmiben. 8És általmenénk a mi atyánkfiai között, az Ézsaú fiai között, a kik lakoznak vala Szeirben, a síkság útján Eláthtól és Éczjon-Gebertõl fogva. Azután megfordulánk és általmenénk a Moáb pusztájának útjára. 9És monda az Úr nékem: Ne hadakozzál Moáb ellen, és ne ingereld azt hadra, mert nem adok az õ földébõl néked semmi örökséget; mert a Lót fiainak adtam Art örökségül. 10(Az Emeusok laktak abban annak elõtte, nagy nép, sok és szálas, mint az Anákok. 11Óriásoknak állíttatnak vala azok is, mint az Anákok, és a Moábiták Emeknek hívták õket. 12Szeirben pedig Horeusok laktak az elõtt, a kiket az Ézsaú fiai kiûztek, és kiirtottak színök elõl, és azoknak helyén laktak, a miképen cselekedék Izráel is az õ örökségének földén, a melyet adott néki az Úr.) 13Most keljetek fel, és menjetek át a Záred patakán; és átkelénk a Záred patakán. 14Az idõ pedig, a melyet eljáránk Kádes-Barneától, míg általmenénk a Záred patakán, harmincznyolcz esztendõ, a mely alatt kiveszett a hadra való férfiak egész nemzetsége a táborból, a mint megesküdt vala az Úr nékik. 15E felett az Úrnak keze is vala õ rajtok, hogy elveszítse õket a táborból az õ kipusztulásukig. 16És lõn, hogy a mint a hadakozó férfiak mind elpusztulának, kihalván a nép közül. 17[Így] szóla az Úr nékem, mondván: 18Ma te általmégy a Moáb határán Ar felé, 19És mikor közel jutsz az Ammon fiaihoz, ne háborgasd õket, ne is ingereld õket, mert nem adok néked az Ammon fiainak földjébõl örökséget, mert a Lót fiainak adtam azt örökségül. 20(Óriások földének tartották azt is; óriások laktak azon régenten, a kiket az Ammoniták Zanzummoknak hívtak. 21[Ez] a nép nagy, sok és szálas volt, valamint az Anákok, de kivesztette õket az Úr azok színe elõl, hogy bírják azoknak örökségét, és lakjanak azoknak helyén; 22A miképen cselekedett az Ézsaú fiaival is, a kik Szeir [hegyén] laknak, a mikor kiveszté elõlök a Horeusokat, hogy bírják azoknak örökségét, és lakjanak azoknak helyén mind e mai napig. 23Az Avveusokat is, a kik falvakban laknak vala Gázáig, kiirtották a Káftoreusok a kik kijöttek volt Káftorból, és lakának azoknak helyén.) 24Keljetek fel azért, induljatok, menjetek át az Arnon patakán; lásd: kezedbe adtam Szihont, Hesbonnak királyát: az Emoreust, és annak földét; kezdj hozzá, foglald el [azt], és hadakozzál õ ellene. 25E napon kezdem rábocsátani a népekre, hogy féljenek és rettegjenek tõled az egész ég alatt, és a kik híredet hallják, rendüljenek meg és reszkessenek te elõtted. 26És követeket küldék a Kedemót pusztából Szihonhoz, Hesbon királyához békességes beszéddel [ezt] izenvén: 27Hadd menjek át a te földeden! Útról-útra megyek, nem térek le [se] jobbra, se balra. 28Eleséget pénzen adj nékem, hogy egyem; vizet is pénzen adj nékem, hogy igyam; csak gyalog hadd megyek át: 29A miképen cselekedtek én velem az Ézsaú fiai, a kik Szeirben laknak; és a Moábiták, a kik Arban laknak; míglen átmegyek a Jordánon arra a földre, a melyet az Úr, a mi Istenünk ád nékünk! 30De nem akarta Szihon, Hesbon királya, hogy átmenjünk õ rajta, mert megkeményítette volt az Úr, a te Istened az õ lelkét, és engedetlenné tette az Õ szívét, hogy a te kezedbe adja õt, a mint [nyilván van ]e mai napon. 31Monda pedig az Úr nékem: Lásd: elkezdem átadni néked Szihont és az õ földét; kezdj hozzá, foglald el azt, hogy az õ földe örököd legyen. 32És kijöve Szihon mi elõnkbe minden népével, hogy megvívjon velünk Jahácznál. 33De az Úr, a mi Istenünk kezünkbe adá õt, és levertük õt és az õ fiait és minden õ népét. 34És elfoglaltuk minden õ városát abban az idõben, és fegyverre hánytuk az egész várost: férfiakat, asszonyokat, és kisdedeket; nem hagytunk menekülni senkit. 35De a barmokat prédára vetettük közöttünk, és a városokból való ragadományokat, a melyeket elfoglaltunk volt. 36Aróertõl fogva, a mely van az Arnon patakának partján, [és] a völgyben lévõ várostól fogva Gileádig, egy város sem volt, a melylyel ne bírtunk volna. Mind azokat az Úr, a mi Istenünk adta a mi kezünkbe. 37De az Ammon fiainak földéhez nem közeledtél, [sem] a Jabbók patak egész oldalához, sem a hegyen lévõ városokhoz, sem semmi olyanhoz, a melyektõl eltiltott téged az Úr, a mi Istenünk.